A végtelenhez mérve nem is létezünk, csillagévek óráin egy perc az életünk. Önmagában az ember semmit sem ér, ha nincs barátunk, elvisz a szél.

 

Alapjában véve, cserfes, barátkozó típus vagyok. Bárhol, bármikor, szinte bárkivel tudok kapcsolatot teremteni, beszélgetni. Az esti gimiben, amit 36 évesen kezdtem, több jóbarátra is szert tettem. Végig segítettük, támogattuk egymást - többnyire ők engem - 4 éven át, egészen érettségiig. Nagyon szép emlékeim vannak a gimnazista éveimből. Sokat tanultunk, leginkább munka és család mellett, de jutott idő beszélgetésre, közös kirándulásokra, mókára, kacagásra. Az érettségi után, ahogy lenni szokott, szétszéledt a csapat. Legjobb barátnőm, akivel bármit megbeszélhettem, külföldre ment dolgozni. Másik kebelbéli barátnőm szintén. Nem maradt a környezetemben senki, akivel örömeimről-fájdalmaimról beszélgethettem volna. Igaz, párom hatására már mindenkiben ellenséget látok. Naponta jön azzal, hogy ezt hallott rólam, azt mondtak rólam, itt se szeretnek, ott meg utálnak..stb. Néhány évvel ezelőtt a lányom megmutatta, hogy mi az internet, hogyan lehet rajta keresztül csevegni. Már kezdetben is tetszett, később egyedül is igyekeztem felfedezni, mit is rejt a világháló. Jártam itt-ott, láttam ezt-azt, de leginkább az új ismerkedési forma tetszett meg. Hallani sokszor a médiában, hogy a cset elrontja az embereket, sok ott a hazugság, az átverés...Hát meg kell válogatni, kinek mit hisz el az ember, ez igaz. De azért lehet találni kedves emberekre, barátokra. Mára az összes barátom az internetet van. Itt ismertem meg őket, úgy 2,5 évvel ezelőtt. Mondhatom,igaz baráttá vált mind. Egyikük alig 1 éves internetes ismeretség után otthonába befogadott, mikor itthon már kibirhatatlan volt a helyzet. Másikuk csomagot küldött karácsonyra, ruhákat a fiamnak és nekem, és szaloncukrot, hogy nekünk is legyen karácsonyunk. Annyira meghatódtam,mikor megállt előttünk a postakocsi, és megláttam a hatalmas csomagot. Könnyek gyűltek a szemembe, mosoly született a lelkembe! Hát vannak még EMBEREK! Akik nem bántanak, akik nem csupán a rosszat látják bennem. Barátaim mindig érdeklődnek, hogy s mint vagyok, amit a párom soha meg nem kérdez. Nekik fontos, hogy jókedvem van-e, vagy éppen fáj valahol, hogy hogy tanul a fiam, jól bulizott-e a lányom...Páromat mindez nem érdekli. Ő sokat dolgozik, mindig fáradt, nincs ideje, meg energiája se a családra. Amolyan magának való, barátai sincsenek. (Vajon miért?) Nekem is fontosak a barátaim. Kellenek, mint egy falat kenyér. Hiszen ha ők nem adnának erőt, bele se mertem volna vágni abba, amit elkezdtem. Biztattak, erőt adtak, s remélem, még sokáig mellettem lesznek. Szükségem van rájuk, s talán nekik is rám. Ahogy ők, úgy én sem mulasztom el megkérdezni tőlük, hogy vannak, és ami a lényeg: a válasz is érdekel! Mivel jóideje munkanélküli vagyok, jobbára az egész napot itthon töltöm egyedül. A gyerekek iskolában, párom munkahelyen...(Vele egyébként sem lehet beszélgetni.)A háztartási munka nem köti le az egész napomat. Az összes könyvemet többször elolvastam már. Kell az emberi szó! Néha muszáj beszélgetnem valakivel. Sokszor fáj már a némaság. Barátaim, olyan jó, hogy vagytok nekem! Köszönöm, hogy mellettem álltok, hogy igyekeztek engem átsegíteni ezen a pocsék helyzeten!

 

Hozzászólások:

Kedves mano.cska!
Először is: üdvözöllek a köreinkben!
Mint a toplistában látszik, én elég sokat kommentálom a megszületett írásokat, s bár az én blogom határozatlan időre titkosításra került(sokan megtalálták,akit folyton bántottak miatta) azért még szívesen olvasok másoktól bejegyzéseket.
De megyébként szerintem mindannyian,akik itt vagyunk, és változó időközönként megejtünk egy-egy postot, valahol azért vagyunk itt,mert nem nagyon van kivel megbeszélni a dolgainkat,mert vagy nem értik meg őket, vagy épp nem akarjuk elmondani nekik,mint gondolkodtunk el éppen, mert jobban esik belsőleg élmélkedni.
De tény,hogy a kommentek is átsegíthetnek ezeken a dolgokon, kaphatsz épp egy jó szót, egy viccet, vagy épp egy vállat, ahol kisírhatod a bánatod.
Látod? Mi mind ezért vagyunk itt.